Kinek ajánlom, hogy kövesse? Senkinek.
Régóta dédelgettem már a gondolatot, hogy létrehozok egy saját platformot. Egy olyan felületet, ahová lektorálás nélkül írhatok. Ahol nem kell szándékosan kattintásvadász címet választanom. Ahol nem kell ragaszkodnom a vállalati szakzsargonhoz. Ahol nem kötelező minden második mondatot akadémiai szabályok szerint lehivatkoznom. Ahol arról, azt és úgy írhatok, ahogy éppen kedvem tartja. Mert egyébként a napjaim jelentős részét évek óta írással töltöm. Számomra az írás munka. Hivatás. Szórakozás. Terápia. Miért ne fektessek akkor egy kicsivel több időt abba, hogy saját örömömre is írjak?
Megszületett tehát az ötlet. Majd pár héttel később a platform is. A megosztás viszont jó pár hónapig váratott magára. Zavarba hozott és frusztrált a gondolat, hogy egy szöveget, amit saját kedvtelésből készítek, megosszak másokkal. Érdekelne egyáltalán valakit az általam gyártott tartalom? Még egy amatőr ultrás élménybeszámoló? Még egy förtelmes céklás recept? Még egy magasztos eszmefuttatás arról, miért jó hajnali 5-kor kelni? Mi lesz, ha senki nem fog követni? Vagy, ami még rosszabb, mi lesz, ha többen is fognak? Mi lesz, ha amit írok, nem tetszik majd senkinek? Mi lesz, ha…?
Nem lesz semmi.
Én írok. Ti olvastok. Az én fejem kitisztul. A tiétek pedig gondolatokkal telítődik. Kapcsolódok. Kapcsolódunk.
Mert az írás nem csak munka, hivatás, szórakozás vagy terápia. Az írás lehetőség. Lehetőség, hogy kapcsolódjak. Elsősorban önmagammal. Ha pedig elég bátor leszek, hogy megosszam, amit írok, másokkal is.
Szóval ez lesz. Írni fogok. Magamnak. Másoknak. Bárkinek, akit érdekel még egy amatőr ultrás beszámoló. Még egy förtelmes céklás recept. Még egy magasztos eszmefuttatás arról, miért jó hajnali 5-kor kelni.
Írni fogok, mert szeretek írni. Ti pedig remélhetőleg szerettek majd olvasni.